Önzetlenség Napja

Önzetlenség Napja

A 2025. április 26-án vár az Önzetlenség Napja, a Kék Zóna Közösség "by gazsizoli" szervezésében!

A világ, az ország, sőt, a legkisebb közösségek is gyakran megosztottak. Pedig az ember kapcsolódni akar, kötődni, szeretni – mégis sokszor elhitetik vele, hogy a világ rideg, és csak magára számíthat. Gazsi Zoltán hisz abban, hogy mindenkiben ott van a vágy, hogy egy igazán jó közösség részévé váljon, de nem mindenki tudja, hogyan induljon el ezen az úton.

Április 26-án, az Önzetlenség Napján, mindenkit arra hívunk, hogy tegyen egy apró gesztust másokért – legyen az egy kedves szó, egy őszinte mosoly, egy figyelmes gesztus vagy egy önzetlen cselekedet. Az esti program célja, hogy feltöltődjünk, kapcsolódjunk és közösen erősítsük az önzetlenség erejét. Egy varázslatos este vár mindenkire, ahol többek között Palya Bea, Szirtes Edina Mókus, illetve a Zeng együttes koncertje gondoskodik a felejthetetlen hangulatról.

A nap folyamán számos inspiráló szervezet is jelen lesz, amelyek azért dolgoznak, hogy a világ egy jobb hely legyen. Legyen szó gyermekek támogatásáról, betegséggel küzdők segítéséről, hajléktalanok megsegítéséről vagy a mentális jólét előmozdításáról, ezek a szervezetek az önzetlenség élő példái. Mindenkinek lehetősége nyílik találkozni olyan szervezetekkel, mint a Fesztivál Önkéntes Központ, Amigos, Bátor Tábor, Budapest Bike Maffia, KórházSuli, Világszép Alapítvány és sokan mások, akik elkötelezetten dolgoznak a pozitív változásért.

Légy részese ennek az élménynek önkéntesként! Segíts a rendezvény lebonyolításában, kapcsolódj egy nyitott és támogató közösséghez, és tapasztald meg, milyen az, amikor az önzetlenség valódi ereje kibontakozik! 💙

------------------------------

On April 26, 2025, the Selflessness Day awaits, organized by the Kék Zóna Közösség "by gazsizoli"!

The world, the country, and even the smallest communities are often divided. Yet deep down, people long to connect, to belong, to love – but they are often made to believe that the world is cold and that they can only rely on themselves. Zoltán Gazsi believes that everyone has the desire, or at least the seed of it, to be part of a truly good community, but not everyone knows how to take the first step.

On April 26, we invite everyone to perform a small act of kindness – whether it’s a kind word, a genuine smile, a thoughtful gesture, or a selfless act. The evening program is designed to help us recharge, connect, and strengthen the power of selflessness together. A magical evening awaits everyone, where performances by Bea Palya, Edina Mókus Szirtes, and the Zeng band, among others, will ensure an unforgettable atmosphere.

Throughout the day, numerous inspiring organizations will be present, working to make the world a better place. From supporting children in need and helping the sick to aiding the homeless and advocating for mental well-being, these organizations embody the spirit of selflessness. You’ll have the opportunity to connect with groups such as Festival Volunteer Center, Amigos, Bátor Tábor, Budapest Bike Maffia, KórházSuli, Világszép Alapítvány, and many more, all dedicated to creating positive change.

Be part of this experience as a volunteer! Help with the event, join an open and supportive community, and witness the true power of selflessness in action! 💙

Fogadó szervezet

Fesztivál Önkéntes Központ Nonprofit Kft.
Név
Fesztivál Önkéntes Központ Nonprofit Kft.
Leírás
A Fesztivál Önkéntes Központ önkéntes programokat szervez Magyarország legnagyobb fesztiváljaira. Az elmúlt 10 év alatt felépített rendszerünkben a közös munka számtalan jövőbeli lehetőséget biztosít azoknak, akik hisznek az önkéntesség erejében!

The Festival Volunteer Center organizes volunteer programs for Hungary's biggest festivals. In our system which we built up over the past 10 years working together provides countless future opportunities for those who believe in the power of volunteering.
Székhely
1084 Budapest, Bacsó Béla utca 6. II./20.
Típus

önkéntes

Időtartam
Helyszín
Budapest, Millenáris D.
Jelentkezési határidő
Jelentkezők száma
15
A rendezvény hivatalos weboldala
https://gazsizoli.hu/
A rendezvény napjai
2025. 04. 26.
kötelező napok
választható napok