Egy nap a mesék birodalmában – színház, zene, varázslat és családi élmények
Különleges kulturális esemény várja a családokat a Millenáris Parkban 2025. június 7-én: megrendezésre kerül Magyarország első, kimondottan gyermekeknek és családoknak szóló kulturális és szórakoztató fesztiválja, az Óperencián Túl – Mese Zene Fesztivál. Az egész napos rendezvény célja, hogy a mese, a színház, a zene és a játék varázsával, egyedülálló látványvilággal és magas színvonalú produkciókkal nyújtson felejthetetlen élményt a legkisebbektől a legnagyobbakig.
A fesztivál rendezője és ötletgazdája Feke Pál, aki a Crescendo Music Management vezetőjeként hazai sztárokkal, kiváló szakemberekkel és művészekkel együtt álmodta meg ezt a varázslatos programot. A fesztivál központi helyszíne a nagyszínpad, ahol a nap során kétszer is látható lesz az esemény névadó produkciója, az Óperencián Túl – Mese Musical Koncert. A koncerten a világ legismertebb meséinek és mese-musicaleinek slágerei csendülnek fel – többek között Az Oroszlánkirály, a Jégvarázs, a Szépség és a Szörnyeteg, a Shrek, a Herkules, az Aladdin, a Kis Hableány, a Dzsungel Könyve, a Sing, valamint hazai klasszikusok, mint A Padlás, a Vuk, a Süsü, a sárkány, a Mézga család és Doktor Bubó zenéi. A látványos előadás élő zenekari kísérettel, animációs háttérrel és pirotechnikai effektekkel valósul meg, sztárfellépőkkel a színpadon: Szinetár Dóra, Csonka András, Gubik Petra, Szulák Andrea, Malek Andrea, Veréb Tamás, Vágó Bernadett, Miller Zoltán, Vastag Csaba és természetesen Feke Pál. A fesztivál műsorvezetője Liptai Claudia lesz.
A nagyszínpadi musicalkoncert mellett számos további különleges produkció is várja a közönséget. A fesztiválon mutatkozik be először a Tarzan Cirkuszi Show, egy látványos, artista elemekkel, élő zenével és pirotechnikával kísért színpadi produkció Vastag Csaba közreműködésével, Vincze Tünde rendezésében.
Az egész napos programkínálat részeként a látogatók részt vehetnek színházi maszkkészítésen, ahol a gyerekek a világ legismertebb mesehőseivé válhatnak, majd profi fotót is hazavihetnek magukról. A musical tánctanulás során a kicsik és nagyobbak profi táncművészekkel tanulhatnak koreográfiákat híres zenés darabok slágereire. A Budapest Bábszínház 75. jubileumi kiállítása különleges bepillantást enged a bábművészet világába, a játszótereken pedig kalandjátékok és népmesék világát idéző interaktív élmények várják a látogatókat. A legkisebbeket Aladdin és Toy Story tematikájú ugrálóvárak is szórakoztatják.
A Millenáris Park ezen a napon igazi családi pikniktérré alakul: a programokat gasztronómiai tér egészíti ki, ahol minőségi ételek és italok közül válogathatnak a vendégek – gluténmentes és vegán kínálat is elérhető lesz. A rendezvény célja, hogy Magyarországon is elérhetővé váljon az a színvonalú gyerekprogram, amelyet eddig csak a világ nagyvárosaiban láthattunk: kulturálisan értékes, mégis játékos és élményközpontú.
Az Óperencián Túl – Mese Zene Fesztivál egy napra valódi mesevilággá varázsolja Budapest egyik legkülönlegesebb helyszínét, a Millenárist, hogy a gyerekek életre szóló élményekkel, a szülők pedig tartalmas, minőségi szórakozással gazdagodjanak.
Gyere, és vegyél részt ezen a különleges rendezvényen önkéntesként, és segítsd az esemény sikerességét és gördülékenységét! Légy részese Magyarország első gyermekeknek szóló kulturális és szórakoztató fesztiváljának, az Óperencián Túl – Mese Zene Fesztiválnak! Önkéntesként betekintést nyerhetsz a kulisszák mögé, értékes tapasztalatokat szerezhetsz egy nagyszabású esemény lebonyolításában, és hozzájárulhatsz ahhoz, hogy több ezer gyermek és család felejthetetlen élményekkel gazdagodjon.
-----------------------------
A Day in the Land of Fairy Tales – Theatre, Music, Magic, and Family Experiences
A truly special cultural event awaits families at Millenáris Park on June 7, 2025: Hungary’s very first cultural and entertainment festival designed specifically for children and families — the Beyond the Rainbow – Fairy Tale Music Festival. This full-day event aims to provide unforgettable experiences for all generations — from the youngest to the oldest — through the magic of fairy tales, theatre, music, play, a unique visual world, and high-quality performances.
The festival is the brainchild of renowned Hungarian performer and producer Pál Feke, director of Crescendo Music Management. Together with celebrated Hungarian stars, top professionals and artists, he brings this enchanting concept to life. The centerpiece of the event is the main stage, where the festival’s signature show, the Beyond the Rainbow – Fairy Tale Musical Concert, will be performed twice during the day to suit families with young children. The concert features beloved songs from the most iconic fairy tale musicals — including The Lion King, Frozen, Beauty and the Beast, Shrek, Hercules, Aladdin, The Little Mermaid, The Jungle Book, Sing — alongside Hungarian classics like The Attic, Vuk, Süsü the Dragon, The Mézga Family, and Doctor Bubó. The spectacular performance combines live orchestra, dazzling animations, pyrotechnics, and appearances by top Hungarian stars including Dóra Szinetár, András Csonka, Petra Gubik, Andrea Szulák, Andrea Malek, Tamás Veréb, Bernadett Vágó, Zoltán Miller, Csaba Vastag, and of course, Pál Feke. The show will be hosted by the popular TV personality Claudia Liptai.
In addition to the musical concert, the audience can enjoy a range of unique productions, including the debut of the Tarzan Circus Show — a breathtaking stage performance featuring acrobatics, live music, and special effects, directed by Tünde Vincze and starring Csaba Vastag.
Throughout the day, families can take part in a variety of engaging activities. Children can transform into their favorite fairy tale characters during a theatre mask-making workshop and take home a professional photo of their new look. Musical dance workshops will give kids the chance to learn fun choreographies to famous musical numbers from professional dancers. Visitors can also explore the Budapest Puppet Theatre’s 75th Anniversary Exhibition, offering a rare glimpse into the world of puppetry. Adventure playgrounds inspired by folk tales and interactive storytelling spaces will bring timeless stories to life, while the youngest guests can enjoy themed bouncy castles from Aladdin and Toy Story.
On this magical day, Millenáris Park will transform into a true family picnic venue, complete with a food and drink court offering high-quality meals and refreshments — including gluten-free and vegan options — to complement the festival atmosphere.
The Beyond the Rainbow – Fairy Tale Music Festival brings the kind of culturally rich, playful, and experience-focused children’s programming to Hungary that, until now, was only found in the world’s major cities.
For one day only, Millenáris will become a realm of wonder, offering children lifelong memories and parents meaningful, high-quality entertainment.
Join Us as a Volunteer! Be a part of this extraordinary event and help make it a success! As a volunteer at the Beyond the Rainbow – Fairy Tale Music Festival, you’ll get behind-the-scenes insight, gain valuable experience in organizing a large-scale event, and contribute to creating unforgettable memories for thousands of children and families.
Come join our team and take part in something magical.
Fogadó szervezet

- Név
- Fesztivál Önkéntes Központ Nonprofit Kft.
- Leírás
- A Fesztivál Önkéntes Központ önkéntes programokat szervez Magyarország legnagyobb fesztiváljaira. Az elmúlt 10 év alatt felépített rendszerünkben a közös munka számtalan jövőbeli lehetőséget biztosít azoknak, akik hisznek az önkéntesség erejében!
The Festival Volunteer Center organizes volunteer programs for Hungary's biggest festivals. In our system which we built up over the past 10 years working together provides countless future opportunities for those who believe in the power of volunteering. - Székhely
- 1084 Budapest, Bacsó Béla utca 6. II./20.
- Típus
-
önkéntes
- Időtartam
- Helyszín
- Budapest, Millenáris Park
- Jelentkezési határidő
- Jelentkezők száma
- 22
- A rendezvény hivatalos weboldala
- https://operenciantul.hu/
- A rendezvény napjai
-
2025. 06. 06.2025. 06. 07.kötelező napokválasztható napok