Pogány Induló koncert

Pogány Induló koncert

A Pogány Induló 2024. március 2-án az MVM Dome színpadán is bemutatkozik!

Ahogyan figyeljük a hazai koncertélet alakulását, már egyáltalán nem lepődünk meg azon, ha egyik pillanatról a másikra az ország legnagyobb előadóhelyszínein olyan hazai sztárok jelennek meg, amelyekről keveset vagy egyáltalán nem hallottunk. Közéjük tartozik Szirmai Marcell, azaz a Pogány Induló is, aki ezúttal az ország legnagyobb fedett csarnokának színpadát veszi be 2024 tavaszán.
Pogány Induló igazi multitalentum, aki hegedűn játszott és szavalóversenyeken is indult, mielőtt a gimnáziumban rappelni kezdett. Egyedi orgánuma és szövegeinek rideg valósága azonnal tömegek figyelmét keltette fel. . Generációja érces hangjaként emlegetik, aki a „Megáll az idő” című első albumával visszahozta az „old school” rap dicsőségét a köztudatba, amire a hazai hip-hop szakma hamar fel is kapta a fejét.
Légy részese ennek az emlékezetes zenei utazásnak, miközben segítesz a rendezvény lebonyolításában önkéntesként! Találkozzunk március 2-án az MVM Dome-ban!
Pogány Induló will make his debut on the MVM Dome stage on 2 March 2024!
As we watch the domestic concert scene evolve, we are no longer at all surprised when, from one moment to the next, the country's biggest venues are filled with local stars we have heard little or nothing about previously. One of them is Marcell Szirmai, aka Pogány Induló, who will take the stage of the country's largest indoor hall in the spring of 2024.
Pogány Induló is a true multi-talented artist who played the violin and competed in recitation competitions before he started rapping in high school. His unique organ and the stark reality of his lyrics immediately caught the attention of crowds. He is hailed as the mature voice of his generation, who brought the glory of "old school" rap back into the public consciousness with his debut album "Megáll az idő", which quickly caught the attention of the hip-hop industry.
Be part of this memorable musical journey while volunteering to help run the event! See you on March 2 at the MVM Dome!

Fogadó szervezet

Fesztivál Önkéntes Központ Nonprofit Kft.
Név
Fesztivál Önkéntes Központ Nonprofit Kft.
Leírás
A Fesztivál Önkéntes Központ önkéntes programokat szervez Magyarország legnagyobb fesztiváljaira. Az elmúlt 10 év alatt felépített rendszerünkben a közös munka számtalan jövőbeli lehetőséget biztosít azoknak, akik hisznek az önkéntesség erejében!

The Festival Volunteer Center organizes volunteer programs for Hungary's biggest festivals. In our system which we built up over the past 10 years working together provides countless future opportunities for those who believe in the power of volunteering.
Székhely
1084 Budapest, Bacsó Béla utca 6. II./20.
Időtartam
Helyszín
Budapest, MVM Dome
Jelentkezési határidő
Jelentkezők száma
148
A rendezvény napjai
2024. 03. 02.
kötelező napok
választható napok