Michael Jackson életre kel egy lenyűgöző show-ban!
2027. január 23-án átélheti élőben a Pop királyának egyedülálló és megismételhetetlen művészetét a MICHAEL The Show Is Mine előadásban, Magyarország legnagyobb arénájában, az MVM Dome-ban, a This Is It stáb egyes tagjainak közreműködésével, akik 2009 óta most először állnak ismét színpadra együtt.
Táncosokból, énekesekből, zenészekből és artistákból álló csapattal, valamint látványos színpadi produkcióval ez az előadás egyedülálló élményt kínál a Michael Jackson rajongóknak és a popzene szerelmeseinek.
A nagyszabású produkció kiemelkedik minőségével és hitelességével: különleges effektekkel, ikonikus jelmezekkel és hűen rekonstruált koreográfiákkal.
A This Is It produkció művészeinek közreműködésével együtt egy páratlan lehetőséget nyújt arra, hogy újra átéljük minden idők egyik legnagyobb hatású művészének stílusát és varázsát.
A produkciót olyan szakemberek is elismerték és támogatták, akik éveken át Michael mellett dolgoztak, például az egykori ikon koreográfusa és táncosa.
Az újragondolt dalok teljesen körülölelik a közönséget.
Több mint 30 ikonikus slágerrel – köztük a „Beat It”, „Billie Jean”, „Smooth Criminal” – páratlan betekintést nyújt Michael Jackson különleges művészetébe.
Több mint egy show: a MICHAEL The Show Is Mine életben tartja Michael örökségét, inspirálva az új generációkat, és felejthetetlen élményt kínál a rajongóknak.
Jelentkezz Te is önkéntesnek, és segíts, hogy a rendezvény gördülékenyen és biztonságosan zajljon! Legyél infópult kisegítő, és válaszolj a látogatók kérdéseire, csatlakozz a karszalagozó csapathoz a beléptetésnél, irányítsd a tömeget a bejáratoknál, vagy segíts a vendégek eligazodásában a helyszínen, hogy mindenki megtalálja a saját helyét, a mosdót vagy éppen a büfét. A műszakod után pedig élvezd a koncertet Te is!
Nemcsak egy felejthetetlen élménnyel gazdagodhatsz, hanem új embereket ismerhetsz meg, és bepillanthatsz egy nagyszabású esemény működésébe.
Csatlakozz hozzánk, és légy részese a koncertélménynek – belülről is! 🚀✨
-----------------------------
Michael Jackson comes to life in a breathtaking show!
On January 23, 2027, you can experience the unique and unrepeatable artistry of the King of Pop live in MICHAEL The Show Is Mine, at Hungary’s largest arena, the MVM Dome. The production features the participation of selected members from the This Is It team, who will perform together on stage again for the first time since 2009.
With a cast of dancers, singers, musicians, and performers, along with spectacular stage production, this show offers a one-of-a-kind experience for Michael Jackson fans and lovers of pop music.
This large-scale production stands out for its quality and authenticity, featuring special effects, iconic costumes, and faithfully recreated choreography.
With the involvement of artists from the This Is It production, it provides a rare opportunity to relive the style and magic of one of the most influential artists of all time.
The production has also been recognized and supported by professionals who worked closely with Michael for years, including his former choreographer and dancer.
The reimagined songs fully immerse the audience.
Featuring more than 30 iconic hits – including “Beat It,” “Billie Jean,” and “Smooth Criminal” – the show offers a unique insight into Michael Jackson’s extraordinary artistry.
More than just a show, MICHAEL The Show Is Mine keeps Michael’s legacy alive, inspiring new generations and delivering an unforgettable experience for fans.
Sign up as a volunteer and help ensure the event runs smoothly and safely!
Join as an info desk assistant to answer visitors' questions, be part of the wristbanding team at the entrance, assist with crowd control at the gates, or help guests navigate the venue so they can easily find their seats, restrooms, or the nearest food stands! And after your shift, enjoy the concert yourself!
Not only will you gain an unforgettable experience, but you’ll also meet new people and get a behind-the-scenes look at how a large-scale event operates.
Join us and be part of the concert experience – from the inside! 🚀✨
Hosting organization
- Name
- Fesztivál Önkéntes Központ Nonprofit Kft.
- Descriptions
- A Fesztivál Önkéntes Központ önkéntes programokat szervez Magyarország legnagyobb fesztiváljaira. Az elmúlt 10 év alatt felépített rendszerünkben a közös munka számtalan jövőbeli lehetőséget biztosít azoknak, akik hisznek az önkéntesség erejében!
The Festival Volunteer Center organizes volunteer programs for Hungary's biggest festivals. In our system which we built up over the past 10 years working together provides countless future opportunities for those who believe in the power of volunteering. - Headquater
- 1084 Budapest, Bacsó Béla utca 6. II./20.
- Type
-
voluntary
- Date
- Location
- Budapest, MVM Dome
- Application deadline
- Number of applicants
- 13
- The official website of the event
- https://mvm-dome.hu/hu/events/michael-the-show-is-mine
- The days of the event
-
1/23/27mandatory daysselectable days